| 2010. június 8. |
Mostantól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem összes kari könyvtárában HunTéka működik! Az esztergomi Vitéz János Kar könyvtára örvendetes módon csatlakozik a többi karhoz, és hamarosan megkezdi a HunTéka használatát. Szeretettel köszöntjük a könyvtár dolgozóit ebből az alkalomból! |
| 2010. május 28. |
Örömmel üdvözöljük a határon túli HunTéka használók között a szlovákiai Fórum Intézet és a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár (Somorja) munkatársait! A HunTéka egyházi könyvtári használói tábora is örvendetesen bővült, három katolikus egyházi gyűjtemény, a Váci, a Szombathelyi és a Debreceni Egyházmegye Könyvtára döntött a HunTéka használata mellett. |
| 2010. május |
Két megyei könyvtár: a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár és a Békés Megyei Könyvtár a HunTéka WebOPAC-ját is kiszolgáló Monguz szoftverünket választotta a TIOP-TÁMOP pályázati forrásokból épülő konzorciumi közös katalógus létrehozására. A digitalizált dokumentumok tárolására és publikálására pedig a HunTéka elektronikus könyvtár modulját is adó JaDoX-ot használják majd. |
| 2010.április 9. |
Négy újabb közművelődési könyvtár döntött a HunTéka bevezetése mellett. Örömmel üdvözöljük az alábbi intézmények könyvtárosait a HunTéka használók között: Művelődési Ház és Könyvtár (Balsa); Holló László Általános Iskola, Nyitnikék Óvoda és Kettősfunkciójú Könyvtár (Tiszadada); Városi Könyvtár (Rakamaz); Általános Iskola, Óvoda, Iskolai és Községi Könyvtár (Tiszaeszlár). |
| 2010 április |
Idén a Debreceni Egyetemen került megrendezésre a NWS konferencia 2010. április 7. és 9. között. A konferencia hivatalos honlapja elérhető itt: https://nws.niif.hu/nws2010/. A konferencián elhangzott Simon András "A múzeumi és a könyvtári adatleíró formátumok összehasonlítása" című előadása, amely mélyrehatóan tárgyalja a múzeumi leírás szabványosítási lehetőségeit, egyúttal összeveti azokat a hasonló jellegű könyvtári szabványokkal. Az előadó a HunTéka múzeumi verziójának tervezésében is részt vesz, így érthető, hogy az ismertetett szabványok és irányelvek egyúttal ennek a tervező munkának is alapját képezik.
A konferencián a HunTéka múzeumi verziójával összefüggő előadást is meghallgathattunk: "Egységes szolgáltatás kialakítása heterogén forrásokból - a Digitális Irodalmi Akadémiaadatforrásainak integrálása portál környezetbe". Szerzők: Mazula Zoltán és Palkó Gábor. |
| 2010. március 25. |
Újabb városi könyvtárat köszönthetünk a használók között: Szarvas Város Közoktatási és Közgyűjteményi Intézménye Városi Könyvtára is a HunTéka mellett döntött. |
| 2010. március 18. |
Örömmel üdvözöljük a sajószentpéteri Lévay József Városi Könyvtár, Művelődési és Sportközpont könyvtáros kollégáit a HunTéka-használók között! |
| 2010. február 22-26. |
Két újabb közművelődési könyvtárat köszönthetünk a HunTéka használók körében: Bem József Művelődési Ház, Közösségi Könyvtár és Tájház, Hosszúpályi; Művelődési Ház és Könyvtár, Vámospércs. |
| 2010. február 16. |
A HunTéka használók köre négy újabb közművelődési könyvtárral gyarapodott: Közösségi Ház és Városi Könyvtár, Komádi; Földi János Könyvtár, Emlékház, Hajdúhadházi Galéria; Maroslelei Általános Művelődési Központ; Községi Könyvtár, Felgyő. Örömmel köszöntjük a csatlakozó intézmények kollégáit használói körünkben! |
| 2010. január 19. |
Két újabb városi könyvtár kezdi meg a HunTéka használatát. Szeretettel köszöntjük a létavértesi Városi Könyvtár és Művelődési Ház, valamint a hajdúdorogi Mészáros Károly Városi Könyvtár dolgozóit a HunTéka használók körében! |
| 2010. január 6. |
A HunTéka kistelepülési könyvtárainak köre is örvendetes módon bővült az új esztendő elején. Örömmel köszöntjük az alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtár dolgozóit a HunTéka használók között! |
| 2009. december 9. |
Újabb múzeumi könyvtár csatlakozott a HunTéka használók közé. Szeretettel üdvözöljük a Magyar Mezőgazdasági Múzeum agrártörténeti szakkönyvtárának munkatársait használói körünkben! |
| 2009. november 27. |
Tovább bővült a HunTékát használó felsőoktatási és szakkönyvtárak köre: szeretettel köszöntjük a Miskolci Egyetem - Könyvtár, Levéltár, Múzeum és a Magyar Állami Földtani Intézet Könyvtárának munkatársait a HunTéka használói között! ***
2009. november 27-én került megrendezésre a 12. HunTéka Klub az MTA SZTAKI tanácstermében. A témák a következők voltak (az egyes címekre kattintva megtekinthetik az előadás diáit is): 1. HunTéka 1.8 – újdonságok áttekintése. 2. Katalogizálási előírások a MOKKA tagkönyvtárak számára – Dr. Koltay Klára (DEENK, MOKKA projektfelelős) előadása, majd az előadást követően konzultációs lehetőség és fórum Lengyel Monika bevezetőjével. 3. Hogyan tovább Periodika modul? 4. Úton a teljes közgyűjteményi rendszer felé – a HunTéka Múzeumi modulja. |
| 2009. november 3. |
Újabb felsőoktatási könyvtár csatlakozott a HunTéka haszálók táborához. Örömmel üdvözöljük az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Történeti Gyűjteményének dolgozóit a HunTéka használók között! |
| 2009. október 12. |
2009. október 12-én került megrendezésre az idei ODR konferencia Tatabányán. A találkozó záróaktusaként a MOKKA és ODR szolgáltatás megújításának ügyével megbízottak: Bánkeszi Katalin (OSZK) és Dr. Koltay Klára (DEENK), valamint a meghívott könyvtári rendszerek szállítói válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. |
| 2009. október 1. |
Újabb közművelődési könyvtárral bővült a HunTéka használói tábora: örömmel üdvözöljük a hajdúböszörményi Kertész László Városi Könyvtár dolgozóit használóink körében! |
| 2009. szeptember 29 - október 2. |
2009. szeptember 29 - október 2. között a Könyvtári Intézet idén is megtartotta a "Digitalizálás, digitális dokumentumok közzététele az interneten" megnevezésű akkreditált tanfolyamát. A tanfolyamhoz a repozitórium-kezelő oktatási segédletet a Monguz Kft. által fejlesztett JaDoX3 rendszer adta, amelyet az MTA SZTAKI munkatársa mutatott be. |
| 2009. szeptember |
2009. szeptember 25-ével kezdődően az MTA SZTAKI Könyvtári Informatikai csoportja részt vesz az ELTE Könyvtártudományi Tanszékén folyó informatikai oktatásban. A csoport munkatársai közül többen is vendégelőadóként oktatnak az "Integrált Könyvtári Rendszerek" tárgy keretében. (Az első előadás diái elérhetők ezen a linken keresztül.) |
| 2009. szeptember 17-18. |
Idén 6. alkalommal került megrendezésre az INFORMATIO MEDICATA konferencia a Magyar Orvosi Könyvtárak Szövetsége és a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárának szervezésében. A rendezvényen az MTA SZTAKI - Monguz Kft. Konzorciuma kiállítóként és előadóként is részt vett. (Az előadás diái megtekinthető ezen a linken keresztül.) |
| 2009. július 9-11. |
2009. július 9-11. között Debrecenben került sor a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 41. Vándorgyűlésére. A színvonalas szakmai programon a Monguz - MTA SZTAKI Konzorcium, a régi hagyományok szerint, idén is kiállítóként vett részt. |
| 2009. július 15-17. |
2009. július 15-17. között Egerben rendezték meg a MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének XVI. Országos Tanácskozását. A változatos, érdekes témák között a résztvevők meghallgathatták Vincze Andrea (BMK) és Kármán László (Monguz - MTA SZTAKI Konzorcium, HunTéka) alábbi előadását is: "Europeana Local project, helyismereti anyagok az Európai Digitális Könyvtárban". Az előadás kitekintést nyújtott az egyik legaktuálisabb tartalomszolgáltatással, és ezen belül a helyismereti anyagokkal kapcsolatos európai kezdeményezésről, és az ebben való hazai részvételről. |
| 2009. július 7-9. |
A Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet rendezésében került sor a Kárpát medence Egyházi Gyűjteményeinek (EKE, MELTE, EME) 2009. évi közös vándorgyűlésére Gyulafehérváron. A rendezvényre a Főiskola Könyvtárában nemrégiben bevezetett HunTéka rendszer szállítói is meghívást kaptak. A résztvevők a színvonalas szakmai előadások és sokszínű szabadidős programok élményeivel gazdagodva térhettek haza a találkozóról. |
| 2009. június 16. |
Újabb rangos egyetemi könyvtár döntött úgy, hogy a jövőben a HunTéka rendszer használatával végzi a szakmai munkát. Szeretettel köszöntjük a HunTéka használói körében a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárának munkatársait! |
| 2009. június 10. |
Újabb MTA intézet csatlakozott a HunTéka használói közé. Örömmel köszöntjük a használói körben az MTA Zenetudományi Intézet könyvtáros kollégáit! |
| 2009. május 19. |
Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán került megrendezésre az ENTITLE programsorozatába illeszkedő "Egész életen át tartó tanulás -- könyvtári támogatások és erőforrások" című konferencia, amelyen kiállítóként a Monguz Kft. - MTA SZTAKI Konzorcium is képviseltette magát. A konferencia képes beszámolója elérhető ide kattintva. |
| 2009. május 24-26. |
Idén is megrendezésre került Csongrádon a Kárpát-medencei Könyvtárosok konferenciája, a hagyományokhoz híven a Csemegi Károly Könyvtár szervezésében. Ebben az évben ugyan nem előadói minőségben, résztvevőként viszont annál felszabadultabban kapcsolódtunk be a konferencia hivatalos és kötetlen programjaiba. Képes beszámoló található itt a második nap estéjén tartott fogadásról és a harmadik nap szakmai kirándulásairól Kunszántóra és Kiskunfélegyházára. |
| 2009. május |
Megjelent a HunTéka 1.7-es verziója. Főbb újdonságok: űrlapmenedzser bevezetése a feldolgozó űrlapok testreszabása érdekében; a periodika modulban a füzetek automatikus létrehozásának kibővített metódusai és a füzet- valamint a kimutatás-kezelés megújítása; bibliográfiaikészítés; export formátumok bővítése (HUNMARC, MARC XML, BibTEX, Címkézett MARC, MARC21); lelőhely-szintű jogosultságkezelés bevezetése. |
| 2009. április |
2009. április 15-17. között Szegeden került megrendezésre a Networkshop 2009 konferencia. A rendezvénynek a Szegedi Tudományegyetem impozáns József Attila Tanulmányi és Információs Központja adott otthont. A "Tartalomszolgáltatók" szekcióban a HunTéka munkaközösség több előadást is tartott (az előadások diái elérhetők a "Cikkek" menüpont alatt): A Digitális Irodalmi Akadémia megújuló rendszere - technológiaváltás / Mihály Eszter (Petőfi Irodalmi Múzeum - DIA) ; Kármán László (Monguz Kft.) EuropeanaLocal - Helyismereti anyagok az Európai Digitális Könyvtárban / Vincze Andrea (Békés Megyei Tudásház és Könyvtár) ; Kármán László (Monguz Kft.) IMOLA : megújuló országos könyvtári szolgáltatások Magyarországon / Tóth Kornél (MTA SZTAKI) Múzeumok az Europeanaban - az ATHENA projekt / Bánki Zsolt István (Petőfi Irodalmi Múzeum) A visszamenőleges konverzió támogatása informatikai eszközökkel / Simon András (MTA SZTAKI) |
| 2009. március |
A modern és régi könyves ORBIS adatbázisok konverziója után hamarosan megkezdődik a munka a tavaly decemberben megvásárolt HunTékával a gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola könyvtárában. Szeretettel köszöntjük használóink körében a könyvtár munkatársait! A tervek szerint katolikus gyűjteményi központ alakul itt, amelynek központi adatbázisában több egyházi gyűjtemény - később a könyvtári mellett levéltári anyaggal együtt - feldolgozásra kerül és egy ponton visszakereshetővé válik. |
| 2009. január 8. |
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet két -- jelenleg még önálló, hamarosan összeolvadó -- könyvtára döntött úgy, hogy a hosszú éveken át használt Tinlib rendszerről a korszerű HunTékára tér át. Egyúttal bevezetik a digitalizált tankönyvek webes publikálására a HunTéka Elektronikus Könyvtári modulját is. |
| 2008. december |
Örömmel tudatjuk, hogy a HunTéka múzeumi használóinak köre tovább bővült. Szeretettel köszöntjük használóink körében az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Könyvtárának munkatársait! |
| 2008 december 4. |
A Budapesti Gazdasági Főiskola könyvtára 2009-től HunTéka rendszerben folytatja a munkát. Szeretettel köszötjük a könyvtáros kollégákat a HunTéka használói körben! |
| 2008. november 21. |
Örömmel üdvözöljük a HunTéka használók között a Zala Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézetének könyvtáros kollégáit! |
| 2008 november |
Örvendetes módon egyre több iskola csatlakozik a HunTéka iskolai verzióját ("iskolatéka") használó intézmények táborához. Az iskolai verzióról részletes, naprakész információk találhatók a verzió saját honlapján (iskola.hunteka.hu), ahol hamarosan referencia-lista is olvasható. |
| 2008. október 4. |
Megtartottuk a HunTéka használók 11. klubrendezvényét. A klub egész napos programot kínált: 10-12-ig a HunTéka fejlesztéseiről, elsősorban az 1.7-es verzió újdonságairól, és a KKK modul kiegészítéséről beszélgettünk, a déli büféebédet követően 13-15-ig pedig a TÁMOP 3.2.4/08 pályázattal kapcsolatos prezentációt és fórumot tartottunk. A délelőtti klub és a délutáni fórum előadásainak diáit az alábbi linkeken érhetik el (IE használata esetén javasoljuk a megnyitás helyett a fájlok letöltését a tanúsítvány-problémák elkerülése érdekében): Tóth Kornél (MTA SZTAKI): 11. HunTéka klub Bánkeszi Katalin (OSZK): TÁMOP pályázatok - továbbfejlesztési lehetőségek Tóth Kornél (MTA SZTAKI): Az IMOLA koncepció Kármán László (Monguz Kft.) - Tóth Kornél (MTA SZTAKI): Portál rendszer - Portál24 Kármán László (Monguz Kft.): Aktuális fejlesztéseink Simon András (MTA SZTAKI): Gép és Ember - innovatív megoldások |
| 2008. október. |
Az MTA újabb intézete döntött a HunTéka használata mellett. Örömmel köszöntjük a HunTéka használók táborában az MTA Irodalomtudományi Intézete könyvtárosait. |
| 2008. szeptember 30. |
Lezárult a TIOP 1.2.3/2008 pályázat beadási szakasza. Sok közös munka van mögöttünk, ami megalapozza a bizakodó várakozásokat. Legfontosabbnak azt érezzük, hogy olyan könyvtárszakmai és informatikai koncepcióval álltunk a kollégák rendelkezésére, ami nem csak az egyes könyvtárak lokális fejlesztési igényeit veszi figyelembe, hanem egyúttal megalapozza a regionális és országos könyvtárhálózati együttműködés lehetőségét is. |
| 2008. augusztus. |
Elkészült a HunTéka Portál24 modulja. Az interaktív, web2-es tulajdonságokkal felvértezett portálban helyet kap a Monguz közös kereső és az újraírt JaDoX elektronikus könyvtári modul is. |
| 2008. július |
Elkészült a TIOP 1.2.3/2008 pályázathoz kapcsolódó HunTéka stratégiai terv. Reményeink szerint az anyag, és a kapcsolódó konzultációk hatékonyan segítik a könyvtárakat a sikeres pályázatok megírásában. |
| 2008. június |
Lezárult a KELLÓ-val 2007-ben kötött megállapodás keretében végzett fejlesztés. További terveink között szerepel, hogy a HunTéka közvetlenül tudjon átvenni bibliográfiai és gyarapítási tételeket a KELLÓ-ból. |
| 2008. május |
Újabb kistérség a HunTéka használók között! Örömmel üdvözöljük a Makói Kistérség Többcélú Társulás könyvtárosait! A HunTéka rendszert választó intézeti szakkönyvtárak sora is bővült, mégpedig a rangos Magyar Állami Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet könyvtárával! Az itt dolgozó könyvtárosokat is szerettel köszöntjük! |
| 2008. április 21. |
Ünnepélyes keretek között történt meg a HunTéka rendszer átadása a Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtárában. Az igen alaposan előkészített konverzió és a könyvtáros kollégák segítőkész, aktív hozzáállása azt eredményezte, hogy az átállás rekordidő alatt, egy napos leállással valósulhatott meg. |
| 2008. április 10. |
2008. április 10-én sor került a 10. HunTéka Klub összejövetelére az MTA SZTAKI Kende utcai tanácstermében. A több mint 80 résztvevőt számláló rendezvényen három előadás hangzott el. Az előadások prezentációs anyagát elérheti a linkeken kersztül: Bánkeszi Katalin (OSZK) "Pályázati lehetőségek könyvtáraknak" című előadása a 2008-as könyvtári fejlesztések pályázati támogatásáról szólt; Szivi Józsefné dr. (BCE Központi Könyvtár) "OLIB--HUNTÉKA váltás" címmel tartott előadásából megismerhettük a szoftverváltás körülményeit; Tóth Kornél (MTA SZTAKI) "HunTéka újdonságok és tervek" című előadásában az 1.6-os verzió újdonságairól és a közeljövő fejlesztési terveiről hallhattak az egybegyűltek. Ezután büféasztalok melletti kötetlen beszélgetéssel folytatódott a klubrendezvény. |
| 2008. március 27. |
Új felhasználóinkként köszöntjük a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.könyvtárosait! |
| 2008. március |
A MOKKA-R projekt fejlesztőivel együttműködésben elkészült az a HunKat.hu alapú szolgáltatás, amely a HunTéka könyvtárakból teljesen automatizált módon tölti fel a régi könyvek leíró rekordjait a MOKKA-R központi nyilvántartásába. |
| 2008. február |
Elkészült a HunTéka 1.6-os verziója. A sok újdonságot és javítást tartalmazó frissítés telepítése a hónap végén kezdődik. |
| 2008. január |
Elkészült a kiállítási katalógusok HunTéka rendszerben való leírását támogató űrlap. Ezzel az egyre gyarapodó múzeumi felhasználók munkáját kívánjuk segíteni. |
| 2007. december 21. |
A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány megrendelte a HunTéka rendszert a Magyar Ferences Könyvtár és három ferences iskola számára. A meglévő rendszerek konverziójára és a telepítésre 2008 első felében kerül sor. |
| 2007. december 14. |
2008-tól a Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára HunTéka rendszerben folytatja a munkát. A meglévő adatbázis migrálására januárban kerül sor. |
| 2007. december 13. |
2008 elejétől a Zirci Kistérség is bekapcsolódik a HunTéka rendszerben működő kistérségi KSZR-ek sorába. |
| 2007. december 4. |
Gyarapodott a HunTéka akadémiai felhasználói köre is. Szeretettel köszöntjük az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézete könyvtárának munkatársait a HunTéka használók között! |
| 2007. november 30. |
A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közgyűjteményi Igazgatóságán működő szakkönyvtár 2007 decemberétől a SZIE Állatorvostudományi Könyvtárának HunTéka rendszerébe integrálódva folytatja munkáját. |
| 2007. november 27. |
Újabb múzeumi könyvtárat üdvözölhetünk a HunTéka használók között. 2007 decemberében a Ludwig Múzeum is megkezdi könyvtári állományának feldolgozását a HunTéka rendszerben. |
| 2007. október 15. |
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium "Akkreditációs pályázati felhívás az iskolai integrált könyvtári rendszerek szoftverfejlesztői és forgalmazói számára" elnevezésű pályázatán a HunTéka - másodmagával - megfelelőnek minősített könyvtári szoftver besorolást ért el. Ettől a naptól kezdődően a fenntartók a normatív támogatás terhére a HunTéka szoftver beszerzését is elszámolhatják. További részletek a minisztérium honlapján olvashatók. |
| 2007. szeptember |
Két új felhasználóval gyarapodott a HunTékát használó könyvtárak tábora: a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Szakkönyvtára és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsésztudományi Karának Könyvtára szerződést kötött a HunTéka rendszer bevezetéséről. A Főpolgármesteri Hivatalban október-november folyamán valósul meg a telepítés és az eddig használt rendszerrel való migráció. A PPKE piliscsabai karán 2008 első negyedében kerül sor a TINLIB-ről HunTékára való áttérésre. |
| 2007. szeptember 5. |
Ünnepélyes keretek között került sor a Magyar Termék Nagydíj pályázat díjátadására a Parlament Felsőházi Termében. Idén a HunTéka újból kiérdemelte a kitüntető elismerést. A tavalyi oklevél mellé magát a Nagydíjat is megkapta. Nézze meg a díjátadáson készült képet, amelyen Király László (MTA SZTAKI) átveszi a Nagydíjat! |
| 2007. szeptember 3. |
Megjelent a HunTéka közoktatási verziója, amelyet az érdeklődők akciós áron vásárolhatnak meg. Az új verzió az Oktatási és Kulturális Minisztérium által iskolai könyvtári rendszerek fejlesztői számára kiírt akkreditációs pályázatra készült el. |
|
2007. augusztus |
Örömmel tudatjuk, hogy a HunTéka idén is a díjazottak közé került a Magyar Termék Nagydíj pályázaton. A múlt évi eredményhez képest még előrébb lépett, ugyanis az elismerő oklevél mellé most magát a Nagydíjat is megkapta. A díjátadó ünnepségre szeptember 5-én kerül sor az Országházban. |
| 2007. június 14. |
A Kodolányi János Középiskola (Székesfehérvár) első közoktatási intézményként csatlakozott a HunTéka könyvtárak táborához. |
| 2007.június 6. |
A Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás és a vásárosnaményi Balázs József Városi Könyvtár a HunTéka mellett döntött. Hamarosan megindul a kistérségbe tartozó könyvtárak állományának feldolgozása és a városi könyvtár katalógusának migrációja.
|
| 2007.június 5. |
A Színház- és Filmművészeti Egyetem könyvtára a HunTéka programmal kezdte meg értékes művészeti állományának feldolgozását. |
| 2007. május 24. |
A HunTéka legújabb fejlesztési területe a múzeumi könyvtárak speciális igényeit kiszolgáló, akár a múzeumi nyilvántartás feladatait is felvállaló komplex rendszerek megvalósítása. Ezen a fejlesztési területen a következő ígéretes lépés a Műcsarnokkal kötött szerződés, amelyben az intézmény könyvtárának és a Műcsarnokba integrált Balázs Béla Stúdió filmarchívumának egyesített katalógusát hozzuk létre. |
| 2007. május 17. |
Újabb városi könyvtárt köszönthetünk a HunTéka használók között! Hamarosan a makói József Attila Városi Könyvtárban is elkezdik a HunTéka rendszer használatát. |
| 2007. április |
A HunTéka WebOPAC funkcionalitása beköthetővé vált könyvtári portálokba is. A SOAP technológia használatával a könyvtár, vagy más intézmény portáljába harmonikusan integrálható a katalógus keresés és böngészés funkcója. Az első telepítés a PIM portálján valósul meg.
|
| 2007. március 21. |
A csongrádi Csemegi Károly Könyvtár és Információs Központ is a HunTéka mellett döntött! A hosszú ideje TINLIB-et használó városi könyvtár áttér a korszerű és felhasználóbarát HunTéka könyvtári rendszerre. |
| 2007. február 13. |
Az MTA Közgazdaságtudományi Intézete csatlakozott a HunTékát használó könyvtárak táborához. Ezzel kilencre nőtt azoknak az MTA intézeteknek a száma, amelyek az MTA SZTAKI-ban fejlesztett és forgalmzott könyvtári rendszert használják a munkafolyamatok gépesítésére. |
| 2007. február 8. |
A Szépművészeti Múzeum Könyvtára projektszerződést kötött a HunTéka rendszer kibővített verziójának hosszú távú bevezetésére. A megvalósítás során a jelenleg használt rendszer állományát átmentjük a HunTékába. Egyúttal a helyi igényeknek megfelelő, speciális funkciók HunTékában való megvalósítása is megtörténik. |
| 2007. január-február |
Megjelent a HunTéka 1.5-ös verziója. A verzió újdonságairől a csatolt dokumentumban olvashatnak. |
| 2007. január 25. |
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) a HunTéka rendszer múzeumi funkciókkal bővített változatának bevezetése mellett döntött. A megállapodás keretében a PIM-ben jelenleg működő speciális adattárak állományát maradéktalanul leképezzük és átkonvertáljuk a HunTékába. |
| 2006. december 19. |
Újabb HunTéka használót köszönthetünk! A szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár belépésével 51-re bővült a HunTéka könyvtárak száma. |
| 2006. december 8. |
Egy kis jubileumhoz érkeztünk. A Balatonalmádiban működő Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár csatlakozásával a HunTéka programot használó intézmények száma elérte az 50-et! Örömmel köszöntjük a könyvtár munkatársait ebből az alkalomból! |
| 2006. december 5. |
Az MTA Pszichológiai Kutatóintézete örvendetes módon csatlakozott a HunTéka rendszert használó könyvtárak táborához. |
| 2006. november 17. |
Immáron 8. alkalommal találkoztak klubrendezvény keretében a HunTéka felhasználók. Aktuális szakmai kérdésekről tartott előadást az egybegyűlteknek Dr. Tóth Elek (OKM) és Horváth Ádám (OSZK). Az előadások anyaga elérhető az alábbi linkeken: Dr. Tóth Elek: Fejlesztési területek a magyar könyvtárügyben; Horváth Ádám: Az Európa Könyvtár. |
| 2006. szeptember - október |
Három új taggal bővült a HunTéka használók tábora: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet; Pápai Református Kollégium; Országos Cigány Szakkönyvtár. |
| 2006. szeptember |
Bevezettük a HunTéka rendszer használatának egy Magyarországon újszerű módját: a HunTéka távhasználatot (ASP mód).
A távhasználati konstrukció lényege, hogy a HunTéka szerver az MTA SZTAKI kiváló hardver és hálózati infrastruktúráján kerül telepítésre és az üzemeltetését a SZTAKI szakemberei végezik. Ezáltal garantálható a biztonságos működés, a 7x24 órás elérés mind a könyvtárosok, mind az olvasók számára.
A könyvtárban kizárólag a HunTéka kliens programok kerülnek telepítésre.
A kliens programok telepítése rendkívül egyszerű. A Windows telepítő program letölthető a honlapunkról, amit aztán egy számítógéphez alapszinten értő kolléga is probléma nélkül telepíteni tud a gépén. Ezután megadjuk a HunTéka azonosítót és jelszót, amivel a rendszer használatát meg lehet kezdeni.
A HunTéka távhasználatáért konstrukciótól függően havi, negyedévi vagy éves díjat kell fizetni. A díj mértéke – akárcsak egy hagyományos vásárlás esetén - függ a modulok és a könyvtáros felhasználók számától.
A HunTéka távhasználatáról bármikor át lehet térni egy helyi használatra oly módon, hogy a távhasználatért fizetett árak egy részét beszámítjuk a vételárba.
További információkért keressenek bennünket telefonon vagy e-mailen. |
| 2006. szeptember 6. |
A Parlament Felsőházi Termében Magyar Termék Nagydíj elismerést vehettek át a HunTéka fejlesztői.A Huntéka mostantól jogosult a "Magyar Termék Nagydíj" embléma használatára. |
| 2006. július 26. |
Sikeresen szerepelt a HunTéka program a "Magyar Termék Nagydíj" pályázaton. A HunTéka mostantól jogosult a "Magyar Termék Nagydíj" embléma használatára. Az elismerés hivatalos átadására ünnepélyes külsőségek között 2006. szeptember 6-án kerül sor a Parlament Felsőházi Termében. |
| 2006. július |
Megjelent a HunTéka 1.4-es verziója! Újdonságok: - könyvtáradatok szerkesztési adminisztrációs felületen - fordítások kezelése adminisztrációs felületen - KÖZTAURUSZ-betöltés/kezelés - logikai törlés olvasóknál - tartozás összegző a kölcsönző pulton - a címen túl mű és példány szintű előjegyzés lehetősége - nyitvatartási beállítások kezelése ünnepnapok és munkanappá vált hétköznapok esetében - sql lekérdezés futtatása felületről, fájlba exportálás - leltározás és apasztás funkciók - indikátorok kezelése az egyszerű szerkesztőben - besorolási rekordok egységesítése valamennyi típusra - OPAC-ban rejtett példány státusz beállítása. |
| 2006. május 17. |
Az MTA Földrajztudományi Intézete is áttért a TINLIB rendszerről a korszerű HunTékára. |
| 2006 április |
Sikeresen betöltöttük a KÖZTAURUSZ-t a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár katalógusába. A betöltés eredményeiről beszámolót tartunk a soron következő Networkshop konferencián. |
| 2006. március 20. |
Elkészült a HunTéka megújított olvasói katalógus modulja, a WebOPAC 2. Első nyilvános bemutatkozására az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, a 2006-os Internet Fiesta keretében kerül sor. A katalógus megtekintehtő itt. |
| 2006. január 10. |
A Derecske-Létavértesi Kistérség Többcélú Kistérségi Társulása közbeszerzési pályázatán a HunTéka nyert. A megvalósítás során 8 végpontú kistérségi ellátórendszer kerül kialakításra. |
| 2006. január 8. |
KÖZTAURUSZ szócikkek dinamikus megjelenítése. Csak akkor jelenik meg a KÖZTAURUSZ szócikk az OPAC böngésző indexben, ha van bibliográfiai rekordkapcsolata. Egyékbént rejett marad. Ez különösen akkor hasznos, ha nagy eltérés van a könyvtár által ténylegesen használt és a KÖZTAURUSZ-ban egyébként meglévő szócikkek száma között. |
| 2006. január 4. |
Továbbfejlesztett MARC konverziós modul. A HunTéka részét képező MARC konverterben paraméterezhető módon tudjuk a HUNMARC-MARC21 konverziót végrehajtani. Ezáltal jobban alkalmazkodni lehet a MARC helyi "nyelvjárásaihoz" is. |
| 2005. december 16. |
Elkészült az Elektronikus Könyvtári modul új verziója, amelyben a tag-elésre haszhált DTD szabadon definiálható. Ezáltal sokkal nagyobb rugalmassággal adható meg a viszakeresésben használni kívánt adattípusok köre. |
| 2005. november 30. |
A Magyar Szabadalmi Hivatal könyvtári rendszerre kiírt közbeszerzési eljárásán a HunTéka nyert. Állományrevízió és konverzió után 2006 első negyedében már az új rendszerben folyik tovább a munka. Ezzel egyidőben megújul a nyilvános OPAC is. |
| 2005. november 7. |
Sikeres fejlesztés eredményeképpen elkészült az ALEPH katalógusok Z39.50-en keresztüli lekérdezését lehetővé tevő plug-in a Monguzhoz, így a HunTéka WebOPAC felületéről elérhető az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár ALEPH katalógusa is. Ezáltal lehetővé válik, hogy az Esztergomi Érsekség 4 nagyobb könyvtárának (Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtára, Érseki Simor Könyvtár, Keresztény Múzeum Könyvtára és a Főszékesegyházi Könyvtár) katalógusa a jövőben együttesen kereshető legyen az Interneten. A szolgáltatás infrastukturális feltételeinek (számítógép, hálózat) beszerzése és kiépítése megkezdődött. A közös katalógus beindítása -- a feltételek teljesülése után -- 2006 folyamán várható. |
| 2005. október 27. |
Elkészült az esztergomi Érseki Simor Könyvtár cédulakatalógusának konverziója. A könyvtár cédulakatalógusának szkennelését és felismertetésését a GDL Rt. végezte el. Ezután kaptuk meg XML formátumban a nagyon egyszerű tagololású anyagot, amelyet betöltöttünk a HunTékába. Ezzel párhuzamos lezajlott a könyvtár ORBIS adatbázisának konverziója is. A katalógus a konvertált állományok revíziója és javítása után lesz elérhető az Interneten. A sikeres konverziókkal egyidőben elindult a feldolgozó munka az esztergomi Keresztény Múzeum könyvtárában is. |
| 2005.október 19. |
Nagy érdeklődés mellett tartottuk meg a HunTéka Könyvtáros Klub 6. összejövetelét a Könyvtárellátó Kht. székhelyén. Az összejövetelről emlékeztető és fényképek készültek. |
| 2005. augusztus 7. |
A győri Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár immár a harmadik nagy könyvtár Győr-Sopron megyében, amely HunTékára tér át. |
| 2005. július 5-7. |
Digitalizálási konferencia Hódmezővásárhelyen, ahol sok érdekes előadás mellett bemutatásra került a HunTéka Elektronikus Könyvtári modulja is. A konferencia honlapja. A konferencián készült fotók. |
| 2005. június 30. |
Az Állami Számvevőszék szakkönyvtárával szerződést kötöttünk teljes HunTéka rendszer vásárlására. |
| 2005. június 20. |
Megjelent a HunTéka 1.3-as verziója. Szemelvények az újdonságokból:
Katalógus: rekordkapcsolatok automatikus építése oda-vissza.
Kölcsönzés: többszempontú keresés kölcsönzési tranzakciókra; figyelmeztetések kibővítése; halasztott tartozás lehetősége; nyitva tartási napok, ünnepnapok kezelése; listák kibővítése.
Periodika: füzetek archiválása; köröztetési listák készítése.
Gyarapítás: nettó-bruttó bontás ÁFA %-os megadással; kibővített költséghely és szállítói rekord; keresés bevezetése igénylésekre, rendelési tételek és csomagokra.
Online, programból elérhető segítség az összes modulhoz. |
| 2005. április 28. |
Elkészült a www.hunkat.hu , a HunTéka könyvtárak közös OPAC - ja. |
| 2005. április 7. |
Az MTA újabb három intézménye döntött a HunTéka mellett: Régészeti Intézet, Művészettörténeti Kutatóintézet, Néprajzi Kutatóintézet. |
| 2005. március 31. |
A mosonmagyaróvári Huszár Gál Városi Könyvtár HunTéka szolgáltatásait kibővíttette és újabb könyvtárosi licenceket is rendelt. |
|
2005. március 30 - április 1. |
NWS2005: Több előadással részt vettünk a Szegeden megrendezett NETWORKSHOP '2005 konferencián. A konferenciának a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Informaciós Központja (a Könyvtár is itt található) adott otthont. Az általunk tartott előadások szövege hamarosan felkerül a HunTéka honlap "Cikkek" menüpontja alá. |
|
2005. február 25. |
A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára által kiírt MOKKA tender győztese a HunTéka lett. |
| 2005. február 15. |
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem karain: Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredán, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemen, Nagyváradon a HunTéka könyvtári rendszer kerül bevezetésre. |
| 2005. február 9. |
A győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár a MOKKA-kompatibilis integrált könyvtári szoftver beszerzésére kiírt pályázaton a HunTékát választotta. |
| 2005. február 1. |
A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtára és a Gödöllői Tudományos Könyvtár növelte a könyvtáros licencek számát. Az Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kar Könyvtárán a Kölcsönzés, az Állatorvos-tudományi Könyvtárban a Gyarapítás modul került bevezetésre. |
| 2005.január 7. |
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem JÁK, HIK, ITK kari könyvtárai a HunTéka mellett döntöttek. |
| 2005.január 6. |
A Budapesti Corvinus Egyetem Államigazgatási Kara a MOKKA rendszerhez való csatlakozásához a HunTékát választotta. |
| 2005.január 6. |
A MOKKA pályázat győztese lett a HunTéka az Országos Idegennyelvű Könyvtárban. |
| 2004.december 6. |
A Magyar Természettudományi Múzeum TINLIB rendszeréről áttért a korszerű HunTékára. |
| 2004.december 6. |
A szentesi kistérséghez tartozó nagymágocsi, szegvári és fábiánsebestyéni könyvtárak közös rendszere a HunTéka lett. |
| 2004. november 30. |
Az MTA Társadalomkutató Központon belül működő Történettudományi Intézete már a HunTékát használja. |
| 2004. november 24. |
A mosonmagyaróvári Huszár Gál Városi Könyvtár HunTéka szolgáltatásait kibővíttette és újabb könyvtárosi licenceket is rendelt. |
2004. október 12.
|
A 20 HunTéka könyvtár 42 képviselőjének a jelenlétében, az MTA SZTAKI-ban megalakult a HunTéka Felhasználók Klubja. A klub összejöveteleit havi rendszerességgel tartja. A HunTéka Klubban elhangzó észrevételek, javaslatok jelölik ki a teljes egészében hazai fejlesztésű program főbb fejlesztési irányait. |
2004. szeptember
|
A Szt. István Egyetem két karán, a Corvinus Egyetem Kertészeti Karán és a Kodolányi Főiskolán, a hallgatói rohamot kiállva, zökkenőmentesen beindult a HunTéka alapú kölcsönzés. |
| 2004. július |
Kiállítóként részvétel a 36. Könyvtáros Vándorgyűlésen Miskolcon |
| 2004. május |
HunTéka szerződés a Könyvtárellátó Kht-vel |
| 2004. április |
Újabb négy HunTéka könyvtár:
Esztergomi Főegyházmegyei Könyvtár
Esztergomi Hittudományi Főiskola
Simor Könyvtár
Keresztény Múzeum Könyvtára
|
| 2003. december |
Az alábbi könyvtárak döntenek a HunTéka mellett:
Balaton-Felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Huszár Gál Városi Könyvtár (Mosonmagyaróvár) MTA Egyesített Társadalomtudományi Könyvtár (Budapest)
|
| 2003. november |
A Library of Congress katalógusa közvetlenül lekérdezhetõ a HunTéka katalógus moduljából Z39.50-en keresztül. A rekordok egyszerûen átemelhetõk a saját adatbázisba
|
| 2003. június |
A Szent István Egyetem könyvtárai
Kertészeti- és Élelmiszeripari Könyvtár (Budapest) Állatorvostudományi Könyvtár (Budapest) Agrártudományi Könyvtár (Gödöllõ) Ybl Miklós Mûszaki Fõiskolai Kar Könyvtára (Budapest) Jászberényi Fõiskolai Kar Könyvtára (Jászberény) Gyöngyösi Fõiskolai Kar Könyvtára (Gyöngyös)
a TinLibrõl HunTékára áttérés mellett döntenek. Elkezdõdnek a konverziók. A tényleges áttérés kitûzött ideje 2004 nyara. Az egyetem könyvtárai a tervek szerint 2004. õszétõl dolgoznak az új rendszerben
|
| 2003. június |
A HunTéka Z39.50 interfészen keresztül kapcsolódik az OSZK Amicus rendszeréhez és a MOKKÁ-hoz
|
| 2003. május |
Elkészül a HunTéka 1.0 Gyarapítás és Folyóirat-kezelés modulja. Ezzel teljessé válik az integrált rendszer.
|
| 2003. április 16. |
Tóth Kornél elõadása a pécsi Networkshop konferencián:
XML alkalmazások a HunTéka könyvtári rendszerben
|
| 2003. április 4. |
A Miskolci Városi Könyvtár TinLibrõl HunTékára tér át
|
| 2003. március 20. |
HunTéka telepítése a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtárában. Megkezdõdik az értékes állomány feldolgozása.
|
| 2003. március 7. |
HunTéka bemutató a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen
|
| 2003. február |
Újabb két HunTéka partner:
Németh László Városi Könyvtár (Hódmezõvásárhely) Néprajzi Múzeum Könyvtára (Budapest)
|
| 2002. december |
A székesfehérvári Kodolányi János Fõiskola TinLibrõl HunTékára tér át
|
| 2002. november |
Az elsõ HunTéka szerzõdés: Szentesi Városi Könyvtár.
|
| 2002. november 28. |
Huntéka bemutató Székesfehérváron a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárban.
|
| 2002. augusztus 8. |
A HunTéka Béta bemutatkozik a Könyvtáros Vándorgyûlés alkalmából a Hadtörténeti Múzeum Könyvtárában.
|
| 2002. augusztus |
Elkészül a HunTéka béta verzió. |